Az igaz barát
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy kerek erdő. Ott élt egy kedves, aranyos nyuszi család Anyuka, Apuka, Szófogadó, Szófogadatlan. December volt, s fehérbe öltözött az erdő. Minden kis lakója puha, meleg menedékében pihent. Szófogadatlan kedvenc évszaka nem csak a karácsony és a téli szünet miatt volt ez. Minden év e hónapjában a nagymamánál töltötték a szünidő túlnyomó részét. A kedves, aranyos nagyi a Nagy Kerek Erdő legjobb, legigazibb, legodaadóbb nagymamája volt. Meleg szíve, gondoskodó két keze (bocsánat, tappancsa), és széles mosolya mindenkit elvarázsolt, aki csak találkozott vele.Nem akadt olyan erdőlakó, aki ha bajba került, nem nyuszi nagyihoz fordult volna. Ápolta, mi több megvédte a betegeket és a gyengéket. No meg persze menedéket nyújtott a folyton kalamajkába keveredő nyuszigyerekeknek is. Nem nehéz kitalálni, ki lehetett az.
Természetesen Szófogadatlan, aki szegény Szófogadót is mindig magával rántotta kétes kimenetelű ügyleteiben.
Ez a decemberi nap szokványosan indult a nyuszi családnál. Reggel 9 órakor kelt fel a két szőrpamacs. Szófogadatlan valami csoda folytán időben elkészült, bár lehet, hogy csak azért, mert a nagyihoz mentek látogatóba. Akit nagyon szeretett, és tisztelt.
Ahogy kinéztek az ablakon látták, hogy bizony Holle anyó jól megrázta párnáját. Annyi hó esett reggelre, hogy a fél méter magas tuja, ami a kert közepén állt, alig látszott ki.
Amint kiléptek az ajtón hívni, kezdték Zsömlét, a kutyusukat.
- Zsömle?
- Hol vagy te lusta kutya- kiabált Szófogadatlan.
- Biztos fázik, és a vackában pihen - mondta Szófogadó
Kis idő múlva csak annyit láttak a gyerekek, hogy egy bot ágaskodik ki a hóból és elindult feléjük. Földbegyökerezett lábakkal álltak, és nézték, mi a csuda közelít hozzájuk. Majd nemsokára nagy nevetésben törtek ki. Zsömle volt az, akinek csak a nagy, ficánkoló farka látszott a hóban. Fekete nedves orrát most fehér hópihe borította. Nagyon megörült a két gazdinak, és ezt azonnal ki is nyilvánította. Felugrott Szófogadó lábára, jelezve hogy már itt van, simogatást remélve. Amit meg is kapott. A lurkók nagy birkózásba kezdtek a simaszőrű tacskóval. Mikor kellően kifárasztották egymást, végre útnak indultak. Zsömle bánatos szemekkel nézett kedves játszópajtásai után. Szívesen velük tartott volna. Ugatva szaladt a kerítés mellett, amíg a nyuszi fiuk el nem távolodtak. Utána, mint aki jól végezte dolgát, behúzódott a házába.
- Sziasztok, gyerekek – fogadta őket nyuszi nagyi.
- Szia – mondta a két unoka.
- Gyertek, melegedjetek meg, kint elég hideg van - invitálta be a két testvért.
Meleg kakaó és frissen sült kalács gőzölgött az asztalon. Szófogadóék egy szempillantás alatt behabzsolták a finomságokat.
- Így már mindjárt jobban érzi magát a nyúl, ha tele a pocakja – mondta nyuszi nagyi.
A gyerekek helyeslően bólintottak és kényelmesen elhevertek az ágyon.
Szófogadatlan nem tudott sokáig nyugton maradni, elkezdte Szófogadó lábát csiklandozni.
Szegény testvére hiába kérte egyszer, kétszer, háromszor nem hallgatott rá és tovább folytatta a kellemesnek éppen nem mondható csikizést.
Persze ebből vita és veszekedés lett.
- Na, most már elég legyen!- csapott közéjük nyuszi nagyi.
- Menjetek, és kint vezessétek le, ha olyan sok az energiátok!
A két füles látta, hogy most jobb, ha egy szó nélkül kimennek, mert nem túl sűrűn látták ilyen mérgesnek nagyanyót.
- Mit csináljunk? - kérdezte Szófogadatlan.
- Semmit - felelte mérgesen Szófogadó.
Még az előbbi incidens miatt mindig dühös volt testvérére.
- Jól van, ne haragudj, nem akartam, hogy rossz legyen neked, csak unatkoztam.
Erre Szófogadó lehajolt, két mancsába egy nagy hókupacot vett, és formás hógolyót gyúrt belőle.
- Szóval nem akartad… - és kaján pillantást vetett testvérére.
Ahogy kimondta már szállt is Szófogadatlan felé a hó bomba. Nem késlekedett sokáig a válasz sem. Elkezdődött a nyuszi gyerekek hatalmas hópárbaja.
Két óra szüntelen csatározás után mindketten a végkimerülés határán voltak. Éppen indultak volna befele, amikor furcsa hangra lettek figyelmesek.
- Mi volt ez kérdezte? – Szófogadatlan.
- Nem tudom – válaszolta Szófogadó - De mintha balról jönne a nyávogás.
Elindultak a hang irányába.
- Istenem, ez egy cica kölyök! – kiáltották egyszerre a gyerekek.
- De aranyos, vigyük be, biztosan fázik - mondta Szófogadatlan.
Aki levette sapkáját, és abba tette az ázott cicát. Úgy fogta, mintha hímes tojás lenne. Mikor a nagyi házához értek egyszerre kezdtek el kiabálni.
- Nyuszi nagyanyó, gyere gyorsan!
- Mi történt? – kérdezte a nagyi ijedten.
- Találtunk egy cicát!
Hamar bevitték a meleg szobába. Egy régi puha törölközővel megdörzsölték ázott bundáját, s meleg tejjel kínálták. A cirmos rég nem ehetett, mert egy szempillantás alatt üresre nyalta a kis tányért. Bánatos szemeivel pedig várta a folytatást.
- Adjunk még neki! – mondta Szófogadatlan, aki tőle szokatlan lelkesedéssel fogadta a kis jövevényt.
- Nem lehet, már biztosan rég nem evett ilyenkor vigyázni kell, hogy a kis gyomrát ne terheljük meg. Inkább később megint adunk neki egy keveset.
Szófogadatlan, mint mindig most sem tudta elfogadni a döntést. És amikor nem látták beosont a kamrába, s egy darab kolbásszal tért vissza.
- Tessék – és a cica felé nyújtotta.
Neki se kellett több azonnal a finom falatra vetette magát. Szinte rágás nélkül eltüntette pocakjába. Ennek nemsokára meg is lett az eredménye.
Az előszobaszőnyegen egy csúnya folt éktelenkedett. Cirmos bizony odahányt. Nyuszi nagyi rögtön látta, mi is történt.
- Szófogadatlan gyere csak ide! – invitálta a „tett helyszínére kis unokáját”.
- Látod, mi történik, ha nem fogadsz szót?
- Ne haragudj – s ártatlan boci szemeivel a nagyira nézett. Azonnal ment, hogy feltakarítsa az illatosnak éppen nem mondható tócsát.
A cica a meleg kályhához húzódott s rövid idő múlva el is aludt.
- Adtatok már nevet szegénykének – kérdezte nyuszi nagyi?
- Nem – felelték a gyerekek.
- Tudom, mi legyen a neve – kiáltott Szófogadatlan - Legyen Fahéj!
A név találó volt. A kölyök cica fehér bundáját enyhén barnás- vöröses csíkok díszítették. Tényleg úgy nézett ki, mint a fahéjjal megszórt tejbegríz.
A gyerkőcök lábujjhegyen jártak, nehogy új barátjukat felébresszék. Két óra kiadós alvás után egyszer csak mocorogni kezdett Fahéj. Oldalára fordult, majd először két hátsó, utána két mellső lábát nyújtóztatta ki. Végül egy hatalmasat ásított. Kezdte otthonosan érezni magát. Szófogadatlan nagy örömére, amikor feltápászkodott rögtönzött vackáról, hozzásimult a lábához, majd egy tigrist megszégyenítő mozdulattal ugrott az ölébe. Ettől az új gazdi teljesen elgyengült.
Szófogadatlannak eddigi életében csak egy háziállata volt. Sajnos azzal nem bánt valami kedvesen. A szüleitől halat kért karácsonyra. Nagyon szép akváriumba érkeztek az édesvízi pikkelyesek. Volt köztük, fátyolos aranyhal, tányérhasú algaevő és fekete neonhal. Az édesapja egy halakról szóló színes képekkel díszített könyvvel is meglepte gyermekét. A „mindentudó” gyerkőc viszont nem olvasta ezt. Minden nap, ahogy felkelt reggel odament az akváriumhoz, és megszólalt:
- Sziasztok halacskáim! – majd ezután már csak egy halnak szentelte összes figyelmét.
Aki nem volt más, mint az aranyhal. Gyönyörű répaszínű testét, ha fény érte pikkelyei aranyként ragyogták be a vizet.
- Az az első kívánságom – kezdte
- Hogy ne keljen iskolába mennem
- A második… - és így tovább
Persze ez nem a mesebeli aranyhal volt, aki csak a képzeletben és a gyerekek fantáziájában létezik. Kis idő elteltével mivel semelyik óhaja nem teljesült, végleg elfordult díszhalaitól és már nem is etette, gondozta azokat.
Szerencsére volt egy másik lakója is annak a szobának, aki látta, hogy Szófogadatlan milyen gazdi, így „szárnyai, alá vette” az akvárium lakóit.
Így történhetett meg az, hogy Szófogadó lett, aki törődött ezentúl velük.
A mai nap olyan hamar elrepült, észre sem vették és már késő délután volt.
- Itt az ideje, hogy induljatok haza-monda a nagyi
- De én nem akarok- hallatszott a határozott kijelentés Szófogadatlan szájából.
- Nem sokára besötétedik, és tudjátok, hogy nem szeretetem, ha akkor vagytok odakint.
-Tudom, miért nem akarsz indulni- felelte Szófogadó
- Na miért, te ’okostóni’?
- A cica miatt, nem akarod magára hagyni
- Ő nem cica, hanem Fahéj, még ezt sem tudod?
De ekkor már Szófogadatlan megint nagyon elragadtatta magát és feleslegesen emelte fel hangját testvérével szembe. Az a tudat, hogy el kell válni kis barátjától, nagyon elkedvetlenítette.
- Mit szólnál hozzá Szófogadatlan, ha addig én vigyáznék Fahéjra?
- De, de… - kereste a kifogásokat Szófogadatlan
Viszont a leggondoskodóbb nagyijával szemben semmi esélye nem volt.
- Rendben- egyezett bele az állatbarát nyuszi gyerek.
Fájó szívvel, de a nagyinál kellett hagynia Fahéjt. Haza nem vihette, mert az anyukájának olyan erős macskaszőr allergiája volt, hogy nem lehetett volna a lakásba tartani vagy akár csak beengedni sem.
A két testvér szerencsésen hazaérkezett. Zsömle hangos ugatással előre jelezte gazdijai érkezését. Amint beléptek a kapun rögvest körbeugrálta a két nyuszi gyereket, annyira megörült érkezésüknek. Szófogadatlan nem nagyon törődött a kutyussal. A maga problémájával volt elfoglalva. Szófogadó, mint mindig most is aranyos és kedves volt Zsömléhez attól függetlenül, hogy milyen volt épp a hangulata. Megsimogatta barátját, majd egy rögtönzött birkózásba kezdtek. Nagyon jól érezték magukat. Szófogadatlan otthagyta az önfeledten játszókat és bement a házba. Az édesanyja azonnal látta, hogy fiának valami nyomja a szívét.
- Mi történt kicsim? – kérdezte kedvesen
- Semmi! – felelte kurtán Szófogadatlan.
- A semmiért lógatod így az orrodat? – kérdezte édesanyja
- Most fel szeretnék menni a szobámba, majd holnap elmondom – ígérte meg a bánatos nyuszi. És egy szempillantás alatt eltűnt nyuszi mama szeme elől.
Édesanyja tudta, hogy jobb ilyenkor egyedül hagyni gyermekét. Holnapra majd kialussza magát és elmúlik szomorúsága.
Így is történt reggel elsőként ült le a asztalhoz és türelmetlenül várta, hogy mindenki helyetfoglaljon és elkezdjék végre az evést. Sietős dolga volt. Nagyon szerette volna látni Fahéjat.
Minden gondolata a cica körül forgott. Vajon mit vacsizott, jól van-e a gyomra, hogyan aludt?
És még hasonló kérdések foglalkoztatták.
- Induljunk már Szófogadó!-türelmetlenkedett Szófogadtlan.
- Itt is vagyok-ugrott testvére mellé a mindig vidám tapsifüles.
Amint kinyitották a bejárati ajtót, hűséges kutyájuk farkcsóválva várta a két gazdit a lépcsőn. Nagyon szeretett volna egy kis kergetőzést a kertben. De sajnos erre esélye sem volt. Szófogadatlanék most siettek. Szófogadónak azért volt annyi ideje, hogy lehajoljon és az aranyos Zsömlét, megsimogassa. A tacskó örömében körbe-körbeugrándozott, mintha saját farkát kergetné. Vicces volt.
A nyuszi fiuk sietve indultak útjukra. Amint a nagyi háza látótávolságba került, a fiuk futásnak eredtek.
- Én érek oda hamarabb-felelt Szófogadatlan
- Majd meglátjuk- válaszolta testvére.
Bizony most Szófogadatlan győzött és ő volt az, aki elsőnek esett a bejárati ajtónak neki.
- Megjöttünk!- kiabálta türelmetlenül
- Jövök már! Kinek ilyen sürgős?
- Á te vagy az kis unokám!
- Hol hagytad a „másik feledet”
- Jön ő is, csak én most gyorsabb voltam.
- Fahéj!
- Hol vagy kis cicám? – kérdezte Szófogadatlan.
De a hívogatásra senki nem érkezett. A nyuszi fiún egyre jobban elhatalmasodott a félelem.
Mikor már szemében kezdtek megjelenni a könnycseppek a kályha mögül szép komótosan előbújt a cica.
- Hát itt vagy te kis csavargó!- könyebűlt meg Szófogadatlan.
- Azt hiszed, nem tudok rá vigyázn? i-zsörtölődött a nagyi
- Nem! Tudom, hogy te mindenkire tudsz figyelni és gondoskodni.
- Na azért- mosolyodott el nagyanyó.
Szófogadatlan egész nap vidám és kedves volt mindenkivel. Rá se lehetett ismerni.
Nem perlekedett a testvérével sem, nem csinált semmi rosszat. Segített nyuszi nagyinak és Fahéjjal játszott egész nap.
- Gyerekek! Gyertek, indulnotok kell, mindjárt sötétedni fog.
- Rendben már jövünk – hangzott a válasz
Szófogadatlan elsőként indult az ajtó felé.
- Mit viszel a szatyrodba drágám?- kérdezte a nagyi a feltűnően vidám unokáját.
- Semmit, csak a rég játékaimat, mert szeretnék otthon is játszani velük.
- Rendben, holnap várlak kicsikéim jó éjszakát nektek.
- Puszilom anyuékat.
- Átadjuk!
Alig hagyták el a házat a gyerekek, mikor Szófogadó egyszer csak lenézett a szatyorra és meglepetten látta, hogy Fahéj aranyos kis feje kukucskál ki belőle.
- Mit keresel itt, te kópé?- nézett a cicára elképedve.
Mintha tudná, mit mondott Szófogadó, olyan bájosan, fordította egyik oldalról a másikra a fejét, hogy a nyuszi gyerek legszívesebben rögtön agyon puszilgatta volna őt. Szemeiben kíváncsiság és turpisság tükröződött.
Szófogadatlan zavarta meg ezt az idilli állapotot.
- Anyunak ne mond el jó? – kérlelte testvérét.
- De tudod, hogy nem hozhatod a házba a macskát.
- Akkor mit akarsz vele kezdeni?
- Nem tudom, majd a kabátom alatt felosonunk a szobába.
- Vigyázok rá, hogy ne tudjon kimenni. Anyu meg se fogja tudni.
- Nem lehet! Értsd meg, hogy nagyon beteg lesz, ha a cica nálunk marad.
Szinte az egész utat végig vitatkozták. Az egyikük mondta a magáét, a másikuk érvelt.
Észre se vették, hogy már a kerítésüknél járnak. És persze mindketten elfeledkeztek Zsömléről. Hisz tudjuk a macskák és a kutyák örök ellenségek.
A kerítés mögül vad ugatás hallatszott, s arra lettek figyelmesek, hogy a cica volt nincs már, ki is ugrott a szatyorból.
- Fahéj, fahéj!- kiáltotta Szófogadatlan
Sajnos cirmost nem találták sehol. Pedig egy kilométeres körzetben minden bokrot, átvizsgáltak. Mindhiába a csíkos hátú nem került elő.
A nagy lármára a szülők is kijöttek a házból.
- Mi történt gyerekek, mi ez az éktelen kiabálás?
- Semmi - válaszolta azonnal Szófogadatlan.
- Légy szíves mond el mi történt! - kérte édesanyja.
- Rendben, találtam egy macskát és haza akartam hozni, de megijedt Zsömlétől és elszaladt. Most őt hajkurásszuk.
- Egy macska mit keres itt? Hisz tudod, milyen beteg vagyok a fajtájuktól.
- Tudom, de fel akartam a szatyorba vinni, úgy hogy te nem is találkozol vele.
- Így biztosan nem lett volna semmi bajod.
- Menjünk be – tanácsolta nyuszi papa, aki kimaradt ebből a beszélgetésből.
- Rendben,- mondta nyuszi mama.
- Nem én nem megyek addig be amíg Fahéj nincs meg!
- Fahéj? – kérdezte vádlón nyuszi mama
- Igen, ez a neve.
- De nem azt mondtad, hogy találtad?
- Igen, és?
- Akkor hogy lehet, hogy már el is nevezted?
- Nem most került hozzám, a nagyinál volt eddig.
Nyuszi mama egyáltalán nem örült ennek a válasznak.
- Szófogadó gyere be, kérlek.
- Rendben máris megyek
Szófogadatlan nem adta fel. Minden utcát, kertet, házat átvizsgált. Becsengetett, de hiába több órája rótta az utakat eredmény nélkül. Fahéjnak nyoma veszett.
Meggyötörten, fáradtan és csalódottan kullogott haza.
Ahogy belépett az ajtón édesapja fogadta.
- Eredmény? – tudakolódzott
- Semmi. – válaszolta a lestrapált nyuszi
- Nem lett meg ugye?
- Nem.
- Holnap hát, ha nagyobb sikerrel jársz- vigasztalta apukája.
Sajnos a következő nap sem hozta meg a várva várt eredményt. A cicának mintha nyoma veszett volna.
- Szófogadó, légy szíves adj enni Zsömlének – kérte édesanyja.
- Indulok, csak felveszem a kabátom.
Amint kilépett az ajtón fütyülni kezdett, mert nem látta a tacskót. Csodálkozott is, mivel minden reggel örömteljes csaholással várta az ajtóban. Most sehol nem volt.
- Zsömle? – hallatszott új fent a hívás
Szófogadó odament a kutyaházhoz, hogy megnézze bent van-e egyáltalán az eb a helyén.
Amit látott minden képzeletet felülmúlt. Kiáltani szeretett volna, de hang nem hagyta el a torkát, teste pedig nem engedelmeskedett. Hiába adta ki agyának a parancsot, hogy lábai induljanak el. Pár perces dermedtségéből felocsúdva sikerült az ajtóig elvonszolnia magát.
- Szófogadatlan!- kiáltotta, de olyan halkan mondta, hogy inkább suttogásnak tűnt, mint kurjongatásnak.
- Itt vagyok – felelte testvére
Már éppen húzta cipőét ő is készült kijönni, ezért hallotta meg Szófogadó hívását.
- Ezt látnod kell
A hang ahogy ezeket a szavakat kiejtette a nyuszi fiú nem mindennapi dolgot engedtek sejtetni. Így is volt.
Mikor odaértek a kutyaólhoz Szófogadatlan benézett és a látvány, ami elé tárult teljesen hatalmába kerítette. Bent feküdt Zsömle a sima szőrű tacskó, majd szorosan mellette fejük összeérve pihent Fahéj. A döbbent csöndben csak a két állat egyenletes szuszogását lehetett hallani. Szófogadatlan szemei megteltek könnyel, és mint a megáradt patak csurogtak arcán végig. Annyira szerette volna megtalálni az ő kis csíkos „vadállatát” és most itt volt előtte. Nem akár kivel az ő hűséges kiskutyájával.
- De kár, hogy az állatok nem beszélnek, kíváncsi lennék, hogy kerültek együtt ide.
- Én is – mondta Szófogadó.
- A lényeg az, hogy most már meg van Fahéj, nincs mitől tartani.
- Igen, de nem tarthatom meg!
- Pont ez az, hogy megtarthatod – válaszolta a nyuszi fiú
- Nem érted? Ha ők így elvannak együtt, akkor nem kell, hogy Fahéj a házban lakjon kint tudunk vele játszani, majd mi etetjük, gondozzuk.
Szófogadatlan nem gondolta, hogy a mai nap még ilyen boldogság éri. Nem csak, hogy megtalálta elveszettnek hitt cicáját, hanem még esély volt rá hogy megtartsa.
- Azért ezt beszéljük meg anyuékkal is.
- Rendben.
Édesapjuk akkor jött elő a ház végéből. Látta a két gyerkőcét s hozzájuk érve kérdezte.
- Hogy hogy ilyen vidámak vagytok?
- Nézz be, majd meglátod – mondták szinte egyszerre a tapsifülesek.
- Hahó, te vagy a híres nevezetes Fahéj – jegyezte meg édesapjuk.
- Tényleg aranyos cica. De mit terveztek vele?
- Úgy gondoltuk, hogy mivel ilyen jól el van Zsömlével, ezért tarthatnák kint. Nem
hozzuk be a házba, így anyának se lesz tőle semmi baja.
- Jó ötletnek tűnik - jegyezte meg nyuszi papa.
- Majd megbeszélem anyátokkal. De ha ránéz erre a csöppségre, nem hiszem, hogy ne teljesíthetné ezt a kérést. Az a lényeg, hogy a lakásba ne engedjétek be. Kint nyugodtan el lehet.
Végre a mocorgásnak köszönhetően felébredt a két hétalvó. Zsömle amint kinyitotta szemét kijött házából testét, kinyújtóztatta, ami szemlátomást jól esett neki. Majd a két lurkóhoz ment, s nedves orrát kezükbe nyomta. Mindketten hálásan ölelték magukhoz a kis házőrzőjüket. Elhalmozták mindazzal, aminek úgy örült. Simogatták, becézgették házi kedvencüket.
Végre Fahéj is kiment hozzájuk, egyenest Szófogadatlan ölébe feküdt. A nyuszi fiú végre magához ölelhette a bájos cicakölyköt.
Édesanyjuk beleegyezett abba, hogy Fahéj velük éljen. Egyetlen szabályt kellett betartaniuk, a házba nem mehetett be, s a nyuszi testvérek ezt teljesítették is. De a cica is jobban érzete kint magát, nem kívánkozott a négy fal közé.
Nyuszi papa külön házat épített az új jövevénynek. Ő nem sokat tartózkodott benne, szinte mindig Zsömlével aludt, melegítették egymást a hideg éjszakákon.
Jó éjszakát gyerekek aludjatok jól és álmodjatok szépeket! Ha gondoljátok, szőjétek tovább a két nyuszi történetét!
